Jász Attila
Ahogy tetszik – könyv
Manapság az emberek szívesen olvasnak kortárs világirodalmi regényeket. Így vagyok vele én is. Optimista hangulatban, főként, ha irodalmi esten kérdezik, lebegtetem a reményt, hogy el kell jönnie annak a kortárs magyar regényírónak, akit fent és lent, vidéken és Budapesten, a bölcsészkaron és a fodrászüzletben egyaránt olvasni fognak. Könnyű és mély egyszerre, ahogy Kosztolányi is elképzelte, anno. Mert azért valljuk be, Esterházy csupán a polcokra és az átlagemberek tudatába került be, Nádast sajnos csak a vájt fülű értelmiségiek képesek olvasni, és hosszan lehetne még sorolni, ki miért nem. Az olvasók egy friss igenre várnak. És titokban a szakmabeliek is.
Bánki Éva könyve ilyesmi. Az első kötetes szerzők esetében szokatlanul nagy reklám sok olvasót szerezhetett neki, de sokat veszített is. Mert a mozgólépcsők mellett megszoktuk, hogy általában “bestsellerek” címlapjai ostromolnak minket fölfelé vagy lefelé. Engem majdnem elriasztott ez a szorongató ostromgyűrűzés. De szerencsére olvastam részleteket, itt-ott folyóiratokban, és a könyv igen érdekesnek tűnt, még részleteiben is. (Ami regényeknél egyébiránt elég ritka.) Ezen első kötetes szerző ilyen mértékű berobbantása viszont nyilván nem a szerző “bűne”. A szerző, gondolom, otthon ül, kíváncsian várja a kritikusok véleményét, és nem szívesen utazik metrón. A másik furcsaság, hogy az egyébként testes és tetszetős nagyregény hátsó borítóján már egy félmondatnyi terjedelemben olvasható egy kritika részlete a könyvről, amely a “literán” jelent meg. (Tehát a könyv megjelenése előtt!) Félelmetes, ámulok a kiadó marketingjén. Még el se olvasom (sőt még ki se nyitom), és már tudom, kik hatottak a szerzőre. Márquez, Darvasi és Závada. Egy ideig úgy olvasom a regényt, hogy közben figyelem, e triótól mikor mit tanult és alkalmaz…
Aztán persze feladom, az ilyesminek nincs sok értelme.
Szóval, jött a semmiből egy írónő (na jó, a félismeretlenségből), aki mindent megtanult a férfi íróktól, kedvenceitől, gondolt egy nagyot és merészet, megírta a maga családregényét (legalábbis egy családregényt), és igazi íróvá vált. Mert Bánki Éva tényleg igazi író, még akkor is, ha engem egy-egy fejezet kifejezetten zavart. Az epizódok betoldása, a mozaikszerű szerkesztés jó ötlet, viszont számomra egy-két “mellékösvény” túlzottan hosszúnak, időnként céltalannak és irodalmiasnak látszott. Maga a családtörténet vezetése, a fikció és a valóság között lebegtetve nagyon jól sikerült. Egy felvidéki családtörténet a Monarchia szétesésétől a ’89-es rendszerváltozás környékéig. Durván száz évet átfogva tehát. (Igen, persze, ismét Márquez, óhatatlanul. Mágikus realizmus, satöbbi.) Bánki Éva ravasz szerző, ha úgy tetszik, tudatos. (Nem hiába irodalomtudós főállásban.) Így vers, napló, novella, szociológiai leírások, történelmi tablók, politikai okfejtegetések mind-mind ügyesen szerkesztve szerepelnek a könyvben. De természetesen az írói tapasztalatot nem lehet megúszni elméleti tudással. Első kötetes szerzőként erre csupán a regény megírásával tehet szert.
Ennek hiánya néhány ponton biztosan tetten érhető. Rögtön a címben például. Hogy túl poétikus, nem lenne baj, hisz nem lehet tudni egészen pontosan, hogy a szerző (a mesélő?) biztosan Dunaszerdahelyre vonatkoztatja-e ezt a metaforát. De a családregény egyik állomása csupán Csallóköz, igaz, kiindulópont. Hiszen éppen e hely határhelyzetéből fakadnak a problémák (kivándorlás, kitelepítések, egyebek). De a főhős Prágától Budapesten át Kanizsáig bolyong a történelemben, és ha valami, éppen e gyökértelenség teszi egész életében céltalan vándorrá. Ezért inkább a folyamatosságban látom a regény legfőbb jellemzőjét, nem a statikusságban, a helyhez kötöttségben. Ha nagyon akarom, persze értem a szándékot. De a szándék maga, az Esőváros behelyettesíthetősége nincs eléggé érzékeltetve. Ám egy remekül bekomponált Holub-vers kapcsán mégis csak megsejthetünk valamit. E szerint az Alpokban eltévedt katonákat egy véletlenül előkerült térkép mentette meg, melyről utólag derült ki, hogy a Pireneusok térképe volt. Ez a kis anekdotikus vers is figyelmeztet, óvatosnak kell lennünk Bánki Éva szándékait illetően. Mi direkt tehát és mi véletlenszerű a történetalakítás során, nem egyértelmű. Ez minden valószínűség szerint szándékos fogás. Így hát, Kedves Olvasó, valami megfejtenivaló neked is marad az olvasás során. (Ahogy ez a jó könyveknél mindig is kötelező…) Végül egy kicsit szabadkoznom kell, mivel úgy érthető, a könyv tele van problémával, nem jó stb. Tévedés, ez a könyv hibái ellenére is szerethető és olvasható, olyan, olyasmi, amilyenre várunk.
Bánki Éva: Esőváros Magvető, 2004, 2390 forint