Reményi József Tamás, Népszabadság
Írói álnevek reneszánszán hajlamos az olvasó az elsőkötetes Bánki Éva regénye mögött rutinos, sokat próbált szerzőt sejteni, s ez a sejtelem egyszerre dicséri is, meg felhőzi is a rendkívüli, meglepő teljesítményt. Az Esőváros konstruktőre mindent tud, amit az újmódi nagyformáról tudni lehet, a belső kisformák virtuóz ötvözésétől s a szerkesztésmód nagyvonalúságától “le” egészen a mondatok finom ritmusáig. A könyvben benne a századvégi családregények gazdag tapasztalata, Fabriótól Závadáig, s az a hang, amely magával ragadóan szól hozzánk, mintha más-más olvasmányok közös emlékeként volna ismerős.
Családok regénye az Esőváros - a huszadik századi szétszóródó családoké, amelyek elveszítik lakhelyüket, tájékozódási pontjaikat, s életüket kiszámíthatatlan álmokként és rémálmokként élik meg. Az indulás emblematikus pillanata az első világháború végén egy felvidéki majorban bekövetkező robbanásé, amely egyszerre jelképezi a modern kor beköszöntét, az újvilág iránti illúziók szinte azonnali roncsolódását és persze a régi világ széthullását. Torma Imre, a kamaszfiú ekkor indul a Csallóköztől Prágán át Nagykanizsáig tartó vándorútjára. A folyamatos történelmi felfordulásban helyét nem leli, sőt személyazonosságát is elveszíti: a kitelepítések, majd a “népi demokráciák” idejét más ember nevén, papíron egyszeriben évtizedeket vénülve vészeli át.
Torma Imre históriáját “természetesen” átszövi egy másik történet is: mindezek elmondásának, rögzítésének, a magunkról való beszédnek a sorsa. Az önreflexió és önkifejezés lehetőségeinek seregszemléje úgy zajlik, ahogyan a modernitás utáni (szó szerint) nagykönyvekben meg van írva. Találni az Esővárosban legendákat, szociográfiai vázlatokat, politikai okfejtéseket, naplórészleteket, leveleket, verseket nagy mennyiségben, regényt a regényben? “Elestek mind a latintanárok” - olvassuk a cséplőgép robbanásakor ezt a tökéletes mondatot, amely az írásbeliség új kondícióit jelzi, a műveltség és a művészetek huszadik századi fordulatát. Nemcsak Torma Imre lett örök életére félig-író: elvetélt vagy kihasználatlan képességek és tudások veszik körül, kallódó értelmiségiek. Körülöttük pedig zajlik a népi-szellemi tradíciók teljes eltékozlása. Az egyetlen hagyomány, amelyik szívósan túléli a káoszt - nem véletlenül - a “szellemezés”, azaz a távollévő és elhalt társak megidézése, a művészi konstruálással (magával a regényírással) rokon megtartó erő.
Az irodalom hatalmát egyébként is számtalan motívum hordozza, szebbnél szebbek vannak közöttük, az életet valóban megmentő verstől a szlovák és magyar fanatizmusokat egyaránt megcsúfoló operalibrettóig, de a legsokatmondóbb talán egy Miroslav Holub-szöveg beemelése. Az anekdotavers szerint az Alpokban eltévedt katonákat megmenti egy előkerült térkép, melyről utóbb kiderül: a Pireneusoké. Az eligazodás, az identitás, végső soron a túlélés esélyét adja egy fikcióba vetett bizalom. Ellenpontja ennek a nyelv elvesztése, a nyelvtől megfosztottság (groteszk példái a drasztikus szlovákosítás idején cetliken “beszélő” magyarok, mitizáló változata a könyv elnémuló asszonyhőse), a végső ellehetetlenülés állapota.
A regény, rétegzettségének megfelelően, három fejezetben záródik. Az önreflexió ívén a szerző színre lépteti Évát, az unokát, akinek a regényét, korábbi regénykísérletét magának a főszereplőnek kell(ene) minősítenie. Torma Imre kegyetlen ezzel a kislánnyal, a szerep leckézteti a szerzőt, akinek ironikus önarcképe ugyanakkor visszafelé személyesebbé, érzelmesebbé teszi az irodalmi mutatványt.
A második zárlat hősünk életéé, Imre régi Piroskák és Annák új hasonmásainak megunhatatlan igézetében búcsúzik földi útjától, hogy azután a harmadik síkon, az agonizálás - történelmi, mesei és perszonális időt kavaró - víziójával köszönjön el olvasójától. Itt, az epilógusban már a korábbi logikák egyike sem működik, csak “tisztán” a művészi, az esztétikai teremtésé, s a történetekből az marad, ami konstruálás előtt volt: képek halmaza.
Milyen regény hát az Esőváros? Kétlelkű könyv, így hát a válasz is csak kétlelkű lehet. Bánki Éva, az irodalmár egy tanult anyag valamennyi vizsgakérdésére felelni akar. Bánki Éva, az író ritka hangulatteremtő és portretizáló készséggel mesél, férfihősének alakját biztos ízléssel és empátiával ölti magára - remélem, nem marad egykönyves szerző.
Bánki Éva: Esőváros, Magvető, 300 oldal, 2390 forint